Ez az év teljesen új kihívások elé állította a világot, soha nem látott összefogásra és segítségre volt és van szükség számos területen. A koronavírus-járvány idején a HungaroControl is újrahangolta CSR-tevékenységét, hogy még hatékonyabban segíthessen a bajba jutottokon. A vállalat maszkokat, fertőtlenítőszereket, ruhákat és informatikai eszközöket adományozott a rászorulóknak.
A magyar légiforgalmi szolgálat alapértékként tekint a környezettudatosságra és a társadalmi felelősségvállalásra, ezért igyekszik olyan intézményeket segíteni, amelyek az oktatás, a sport, a kultúra vagy épp a szociális ellátás területén tevékenykednek, de sokszor áll a helyi közösségek életminőségét javító kezdeményezések mellé is. A járványhelyzet idején pedig új területek is megjelentek a támogatási gyakorlatában.
A pandémia első hullámában az akkori korlátozó intézkedésekkel összhangban az iskolák egy új, korábban nem alkalmazott tanítási rendszerre álltak át, az úgynevezett digitális oktatásra. Az otthoni tanulás minden korábbinál erősebben világított rá a digitális felzárkózás hiányosságaira, így például arra, hogy bizonyos régiókban a gyerekek számára csak korlátozottan állnak rendelkezésre a megfelelő informatikai eszközök. És persze az is előfordul, hogy az iskolák felszereltsége sem megfelelő. E helyzet enyhítése érdekében a HungaroControl összesen 62 darab monitort adományozott a Kiút Szociális és Mentálhigiéniás Egyesületnek. A szervezet 58 készüléket az Encsi kistérségben működő Abigél Többcélú Intézmény Szendrői Tanodájának adott át, ahol halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek tanulnak. Magyarország ezen szegletében sajnos az is előfordul, hogy áramszolgáltatás sincs a gyermekek otthonaiban, ezért az iskolai számítógépeknek óriási szerepe lehet abban, hogy a diákok megismerkedjenek a számítástechnikai alapokkal, ezzel is csökkentve lemaradásukat. További monitorok kerültek nehéz helyzetben lévő, iskoláskorú gyermekeket nevelő családokhoz is, ahol nemcsak a diákok tanulásában nyújtanak segítséget, hanem a család felnőtt tagjainak életét is megkönnyíthetik.
A tél közeledtével sok családnak az is problémát jelent, miként biztosítsanak a gyermekek számára az évszaknak megfelelő, meleg ruházatot. A HungaroControl, a Magyar Ökomenikus Segélyszervezettel összefogva családok átmeneti otthonaiba – Budapestre, Orosházára, Miskolcra, Kastélydombóra és Szolnokra – juttatott el nagyértékű ruhaadományokat. Az új ruháknak különleges jelentősége van a felzárkóztatásban is, hiszen nem csak a hideg ellen nyújtanak védelmet, de segítik azt is, hogy az érintett gyerekek könnyebben beilleszkedjenek kortársaik közé.
A koronavírus-járvány elleni védekezést megkönnyítendő a HungaroControl maszkokat és fertőtlenítőszereket adományozott többek között a Kiút Egyesületnek, az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítványnak, az Életjel Sofi Alapítványnak és a működési környezetében található bakonyi települések önkormányzatainak. Az ünnepi időszak kezdetén pedig Mikulás-ajándékokat juttatott el a KIÚT és az Age of Hope Alapítványnak, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek se maradjanak meglepetések nélkül.
A fentieken túl az állami vállalat csatlakozott a Budapest Bike Maffia egyik legfrissebb kezdeményezéséhez, amelynek keretében a Budapesti Módszertani Szociális Központ által üzemeltetett Családok Átmeneti Otthonának 149 lakója számára biztosít huszonöt napon át – 2020. december 7-e és 31-e között – összesen 7450 adag melegételt (3725 adag menüt). A társaság ezzel igyekszik szebbé, gondtalanabbá tenni az otthonban élő nehéz sorsú családok számára az ünnepeket.