Elhivatott toronyirányító, lelkes kisgépes pilóta, siklóernyős – mindegyik leírás illene Csuha Péter toronyirányító kollégánkra, aki akkor sem távolodik el a repülés világától, ha éppen nincs szolgálatban.

Mikor kerültél kapcsolatba a repülés világával?

Sokan csodálkoznak, amikor az mondom, hogy számomra soha nem volt dilemma a pályaválasztás. Néhány évesen már elvarázsolt a repülés világa, gyakorlatilag amióta öntudatra ébredtem, azóta kémlelem az eget, mindig is elbűvöltek a különböző típusú vasmadarak. Gyerekkoromban eltökéltem, hogy biztosan a légi közlekedési iparágban dolgozom majd, tudatosan készültem erre a pályára, repülőmérnökként is tanultam. Ugyanakkor sokáig nem kristályosodott ki bennem, hogy az iparágon belül pontosan milyen területen dolgoznék szívesen. Mint sokaknak, úgy nekem is a pilótaság volt a legvonzóbb hivatás, sokáig úgy véltem, hogy a pilótafülkében kötök ki majd, egy utasszállító fedélzetén, de végül nem így alakult, és ezt egyáltalán nem bántam meg.

Említetted, hogy gyerekkorod óta a repülés szerelemese vagy. Mi az eredője ennek a vonzalomnak? A közevetlen környezetedből valaki a légi közlekedési iparágban dolgozott?

Nem, sokáig senkit sem ismertem, aki érintett lett volna. Az igazat megvallva, a családban szinte mindenki fél a repüléstől, a szüleimet is beleértve. Ebből kifolyólag sokáig nem nagyon örültek a határtalan lelkesedésemnek, de idővel természetesen támogatták az elképzeléseimet, különösen, amikor rájöttek, hogy hasztalan minden próbálkozás, nem tudnak eltántorítani attól az elhatározástól, hogy a légi közlekedésben dolgozzak. Megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogy esetemben miből táplálkozott ez az elszántság, de kitartott, hiszen a rajongásom továbbra sem lankad.

Milyen út vezetett a HungaroControlhoz? Megtetszett a légiforgalmi irányítás?

Ez egy picit vicces történet, mert az egyetemi éveim alatt úgy gondoltam: kizárt, hogy légiforgalmi irányító leszek. Nem ismertem annyira a munkát és mindig arra gondoltam, hogy milyen furcsa lehet egy teremből azt nézni, ahogy mások repülnek. „Miért csinálnám ezt, amikor repülhetek?” – így gondolkodtam. Ugyanakkor néhány egyetemi állásbörzén találkoztam a HungaroControl toborzó csapatával és alkalmam nyílt alaposan elbeszélgetni velük. Ezek a találkozások felkeltették az érdeklődésemet a léginavigációs szolgáltatás iránt, különösen, amikor szó esett az ideális jelentkezőről, ugyanis az elmondottak alapján magamra ismertem. Egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy az elvárt készségek bennem megvannak, ez a szakma személyemre szabott. Néhány haverral megbeszéltük: teszünk egy próbát, meglátjuk, hogy egyáltalán sikerül-e a FEAST teszt, aminek köztudottam rémes híre van. Mondanom sem kell: sikerült. Miután felvettek a tanfolyamra már nem volt visszaút, eltökéltem: ha törik, ha szakad, én légiforgalmi irányító leszek.  Visszagondolva, életem legokosabb döntése volt, mert a képzés során fokozatosan megismertem, ezáltal mindinkább megszerettem ezt a hivatást, és csakhamar beláttam, hogy teljesen más az igazság, mint amit egyetemistaként gondoltam erről a munkáról.

Miért fordultál a toronyirányítás felé?

Megkérdezték, hogy merre orientálódnék, mondtam: tornyos irányító. Elég hamar színt kellett vallani, nem ismertem még mélységeiben a légiforgalmi irányítás különböző területeit, nem tudtam, melyik pozíció pontosan mivel jár, egyszerűen a toronyirányítás tűnt a leglátványosabbnak és legizgalmasabbnak. Nyilván vonzott a repülőgépek közelsége, a kilátás, úgy éreztem, hogy a repülőtéri jelenlét megfűszerezi az egész munkát. Szerintem ebben nem tévedtem, végül beigazolódott, hogy jól választottam, nagyon szeretem ezt csinálni.

Miért olyan jó toronyirányítónak lenni?

Húha, rengeteg dolgot említhetnék. A toronyban csend van és nyugalom, a munkahelyi légkör kiváló, nagyon jól kijövök a kollégákkal, összetartó és segítőkész csapat vagyunk. Emellett nem vagyok bezárva a négy fal közé egy irodába, hanem csaknem 50 méter magasból kémlelem a környezetem, ami egyfajta szabadságérzetet nyújt. Számomra az is felemelő, hogy a pihenőidőben mászkálhatok a repülőtéren, testközelből mustrálhatom a különböző légi járműveket, hódolva gyerekkori szenvedélyemnek. De ne csak triviális dolgokat említsek, hiszen a munkámnak is számtalan olyan aspektusa van, amit szeretek: ilyen például a kiszámíthatatlanság és a gyors reakcióidő, amik olykor nagy kihívások elé állítják az embert, de ettől igazán izgalmas az egész. Minden tervezés ellenére, számtalan olyan tényező van, amit nem láthatunk előre, így gyakran előállnak olyan váratlan forgalmi helyzetek, amik borítanak minden addigi forgatókönyvet, de valahogy mégis kezelni kell őket. Ilyenkor jön képbe a kreativitás, a szakmai felkészültség, az intuíció, a rutin és azok a készségek, amik miatt nem mindenki alkalmas erre a munkakörre, hiszen nincs idő a késlekedésre, azonnal kell reagálni. Sokszor már a pilóta hangjából, vagy olyan apróságokból, hogy hogyan gurul a futópályán a gép, érzed, hogy a pilóták mire képesek, tudod, hogy tervezhetsz-e bátrabban egy-egy járattal, vagy valószínűleg késlekedés lesz a vége. Az időjárási viszontagságokról, vagy a zaj-, futópálya és légtérkorlátozásokról még nem is beszéltem, amik szintén váratlan helyzeteket okozhatnak. Ilyen esetekben lehet kreatív, a standard eljárásoktól egy picit eltérő megoldásokat alkalmazni, természetesen ügyelve a repülésbiztonságra. Tud néha ez a munka is monoton lenni, főleg az alacsonyabb forgalmi időszakokban, de ez más területeken is így van. Ugyanakkor amikor pörögni kell, akkor pörögni kell. Egyensúlyban van a kettő.

Megütötte a fülem az a megjegyzésed, hogy sokszor már a pilóta hangjából tudod, hogyan lehet tervezni egy-egy járattal. Megmagyaráznád?

Ha egy tapasztalt személyzettel van dolgod, akkor az magabiztosan, artikuláltan és közérthetően kommunikál, tudja, hogy a kérdéseidre mi a válasz, átlátja, hogy mit, miért kérdezel. Az utasításokat maradéktalanul és gyorsan végrehajtja, nem kérdez vissza, azonnal cselekszik. Ellenkező esetben, a személyzet ködösen és bizonytalanul fogalmaz, összekeveri a saját hívójelét, sokszor visszakérdez, megerősítést kér, ezek mind olyan előjelek, amik arra engednek következtetni, hogy képzés zajlik a járaton vagy nem túl tapasztalt pilóták ülnek az irányítófülkében. Tőlük nem várhatod el, hogy azonnal végrehajtsák az utasításokat, még akkor sem, ha azt mondják, hogy igen. Mindig többletkommunikáció szükséges ahhoz, hogy a forgalom zavartalanul áramoljon.

Mi tartasz a szakmád legnagyobb kihívásának?

Sok szolgálattal állunk kapcsolatban, rengeteg információra van szükségünk a munkavégzéshez, amit különböző helyekről szerzünk be. Ez a szerteágazó figyelemmegosztás olykor próbára teszi az embert, hiszen mindenkinek egy szája van, egyszerre egy személlyel kommunikálhat. Ugyanakkor előfordul, hogy egyszerre 3-4 csatornán szólnak hozzád, ilyenkor priorizálni kell a hívások között, ami nagyfokú odafigyelést és összpontosítást igényel. Emellett a toronyirányításra igaz az a mondás, hogy a baj csőstül jön, mert általában minden „váratlan forgalmi esemény” egyszerre, egyidőben történik. Többször előfordult már, hogy ülök kora reggel vagy hajnalban a munkaállomáson, minden a legnagyobb rendben és nyugalomban zajlik, egyszer csak a semmiből teljes káosz alakul ki: meghibásodás, kényszerleszállás, kitérő, verekedés vagy rosszullét a fedélzeten, és még sorolhatnám a „váratlan szituációkat”, amik egyszerre szakadnak az öledbe, de mindegyiket meg kell oldanod, ami önmagában elég nagy kihívás. Lehet, hogy mások nem így gondolják, de nekem tényleg az a tapasztalatom, hogy ha történik valami, akkor az általában egyidőben történik. 😊

Felidéznél egy-két emlékezetes esetet, amiket megoldottál?

Volt néhány, de hirtelen most egy közelmúltbéli esemény jut eszembe, ami egyébként nem túl gyakori. A FIC-es kollégák jelezték, hogy egy kisgép felénk tart és le akar szállni Ferihegyen. Nem volt repülési terve, azt sem tudtuk, hogy milyen típusú légi jármű, semmilyen információnk nem volt, csak a négyszámjegyű kódja alapján láttuk, hogy valamilyen repülőgépről van szó. Mindemellett gyorsan, 250 csomóval közelített, ami a kisgépes forgalomban nagy sebességnek számít. A frekvencián elértem, kérdeztem, hogy mi járatban? Mondta, hogy kritikus az üzemanyagszintje, le kell szállnia tankolni, de elismerte, hogy nincs repülési terve, amire én azt válaszoltam, hogy csak úgy nem engedhetem be a reptér légterébe, várjon, amíg azonosítjuk. Riasztottam a releváns szolgálatokat és az említett kód alapján megtaláltunk egy korábbi repülési tervet, ami alapján megállapítottuk, hogy milyen típusú légi járművel van dolgunk. Végül behoztam a hozzá legközelebbi, de a futópálya használatos irányával szembeni küszöbre, így egy járatot át kellett startoltatnom, hogy ne történjen incidens. Az egész művelet mindössze két és fél percig tartott, de rengeteg telefonálással és egyeztetéssel járt, miközben a pilótával is folyamatos tartottam a kapcsolatot, intenzív élmény volt.

Milyen jövőbeni karrierterveid vannak? Hol látsz még szakmai kiteljesedési lehetőséget?

Fontos célkitűzésem volt, hogy részt vegyek az irányítóhallgatók képzésében, ami szerencsére sikerült, így gyakorlati és elméleti oktatóvá válltam, annak pedig különösen örülök, hogy a képzés összes fázisában részt vehetek. Az oktatás számomra nagy kihívást jelent, hiszen magam is mindig tanulok valami újat, a személyes és a szakmai kompetenciáimat is fejlesztem. Az oktatás terén szívesen kiteljesednék, van még előlépési lehetőségem, például néhány év múlva például örömmel látnám magam gyakorlatvezetőként. A supervisor-i pozíció egyelőre nem érdekel, mert sok adminisztrációval jár, ami azt jelenti, hogy kevesebb időt tölthetnék a frekvencián. Én még nagyon élvezem, ha hatékonyan és kreatívan megoldhatok egyes helyzeteket, vagyis tevőlegesen részt tudok venni a forgalom irányításában, az adminisztrációs feladatok egyelőre távol állnak tőlem. Elképzelhető, hogy ez idővel megváltozik, meglátjuk, ezt egyébként is az állomány létszáma és szükség fogja meghatározni.

Projektekbe szerepet vállalsz?

Sok fejlesztési projektben veszek részt, azok is izgalmasak és érdekesek tudnak lenni.

A projektekben való részvétel önkéntes alapú. Téged mi késztet arra, hogy részt vegyél bennük?

Jó látni azt, hogy milyen irányú fejlesztések zajlanak, illetve azok milyen lehetőségeket rejtenek magukba. Kétségtelen, hogy erőbefektetést igényel, de tágíthatjuk a látókörünket, elvégre mi, irányítók leszünk a végső felhasználói a fejlesztés alatt álló rendszereknek, ezért nem árt, ha minél jobban magunkra szabjuk őket. Ehhez pedig a részünkről is inputok kellenek a rendszerfejlesztő csapatoknak, mert nekik ugyan van egy elképzelésük, de nincs gyakorlati tapasztalatuk. A külföldi utak pedig kiváló lehetőséget teremtenek kapcsolatépítésre és tapasztalatcserére a szakmabeli társainkkal, de olykor tanulságosak is, mert elhelyezhetjük magunkat a léginavigációs szolgáltatók képzeletbeli mezőnyében, látjuk, miben járunk előrébb, és hol van lemaradásunk.

Szakmailag érhet még meglepetés, váratlan helyzet?

Hogyne, említettem már, hogy a toronyban bármi megtörténhet. A kényszerhelyzetek nálunk csapódnak le, de az időjárási viszontagságoknak is jobban ki vagyunk téve, mint például a távolkörzetes kollégák. Az élet írja a legjobb forgatókönyveket, számtalan dolgot nem láthatunk előre, de azokat is valahogy meg kell oldani. Egyébként nagyon remélem, hogy találkozok még váratlan helyzetekkel a karrierem során, hiszen, ha sikerül jól kezelnem őket, akkor örömteli pillanatokat okoznak.

A környezeted, hogyan látja a szakmád? Gyakran találkozol értetlen kérdésekkel?

A családom nagyjából képben van azzal, hogy mi a munkám, volt alkalmam alaposan elmagyarázni nekik. Jó érzéssel tölt el, hogy a közvetlen környezetem büszke arra, amit csinálok. Utólag már egyáltalán nem bánom, hogy nem álltam kereskedelmi pilótának, mert az ő munkabeosztásuk sokkal hektikusabb, kevésbé tervezhető az élet, ráadásul az állásuk sem annyira biztos. Ami pedig a tágabb ismerősi körömet illeti: nem traktálom őket a munkámmal, ha kérdeznek, akkor válaszolok.

Amikor nem vagy szolgálatban, hogy telnek a napjaid?

Akkor is repüléssel. 😊 Kisgépes pilóta vagyok, amikor időm engedi, akkor teszek egy párt kört. Egyébként a legújabb „hobbim” a kilenc hónapos kisfiam, aki mellett most minden más a háttérbe szorult.

Köztudott, hogy fotózással is foglalkozol, meg is megnyertél néhány fotópályázatot. Ez mikor és hogyan jött az életedbe? Manapság jut még rá időd?

Mindig is érdekelt a fotózás, úgy gondolom, hogy mindenkinek szüksége van valamilyen „művészetre” az életében. Nagyjából 10 évvel ezelőtt vettem meg az első tükörreflexes fényképezőgépemet és akkor kezdtem kicsit komolyabban foglalkozni a fotózással. Mind a mai napig ez is egy hobbi számomra, külön öröm, hogy sikerült kisebb-nagyobb sikereket elérnem már ezen a téren is. A torony pedig folyamatosan szolgáltatja a jó témákat a különböző fotókhoz, amiket kár lenne kihagyni. A repülőtéren belül is egy igazán jó perspektívát nyújt, a munkarend miatt pedig gyakran látjuk a napkeltét, napnyugtát és a különleges időjárási körülményeket, amik mind jó alapanyagot szolgáltatnak pár látványos képhez.

Amennyiben az interjúval felkeltettük az érdeklődésed a légiforgalmi irányítás iránt, akkor 2024. március 15-ig még jelentkezhetsz a HungaroControl légiforgalmi irányító képzésére.