Hirling Zsolt 8 éve jelentkezett légiforgalmi irányítónak a HungaroControlhoz, a cég több más dolgozójához hasonlóan ő is egy kimagasló karrierutat cserélt erre a lehetőségre. Az Európa-bajnok evezőst sportról, irányításról és a mindennapokról kérdeztük.

 

Mikor kezdődött el az evezős pályafutásod?

Alapvetően 10 éves korom óta evezek, a világbajnokságra már ifi korosztályban kijutottam. Ennek köszönhetően elég hamar bekerültem a felnőtt válogatottba, majd 2004-ben az olimpiai csapatba is. A világbajnokságot 2005-ben nyertem meg, ezt követte még egy Európa-bajnoki arany- és bronzérem.

Hogyan „csöppentél bele” a légiforgalom-irányításba?

Mindig fontos volt számomra a továbbtanulás, arról viszont, hogy mit is szeretnék tanulni, konkrét elképzelésem sokáig nem volt. Így vitt el édesapám barátja – aki a Sátán becenévre hallgat – az irányítóközpontba. Ő akkor már egy ideje légiforgalmi irányítóként dolgozott. A repülőket mindig is szerettem, de soha nem akartam pilóta lenni, az iránytásban azonban valami megfogott.

Rögtön jelentkeztél iránytónak?

Akkoriban a felvételihez még szükség volt egy diplomára, így nem tudtam azonnal jelentkezni. Utólag persze nem bánom, hiszen így a Műszaki Egyetem közlekedésmérnöki karán folytathattam a tanulmányaimat, mielőtt jelentkeztem volna irányítónak.

Az evezést ekkor még nem hagytad abba?

Az egyetemet párhuzamosan vittem az evezéssel. Nem volt könnyű, de nem akartam abbahagyni, nagyon szerettem, mindig felüdülés volt edzeni. Jó eredményekkel zártam a féléveket, így a tanulás mellett jól megfért a sport.

Mikor jelentkeztél irányítónak?

A diploma megszerzése után az első adandó alkalommal jelentkeztem. Szerencsére rendelkezem minden olyan készséggel, ami ehhez a szakmához szükséges, így fel is vettek, a képzést pedig szorgalmasan elvégeztem. A versenysport azonban munka mellett már nem fért bele sajnos, így egy idő után rá kellett jönnöm, hogy már csak hétvégi hobbiként tekinthetek az evezésre.

Hogyan álltál hozzá a visszavonuláshoz? Nem hiányzik a sport?

Kezdetben rettentően hiányzott, mostanra inkább úgy gondolok rá, mint egy szép emlékre. Mindig büszke leszek az eredményeimre, de mindennek vége szakad egyszer.

Van olyan készség, amely evezős pályafutásod során és az irányításnál is jól hasznosítható?

Sok évet eveztem, ez idő alatt pedig rengeteget tapasztaltam. A sportban és az irányításban sok a közös vonás, hiszen ugyanúgy csapatként küzdünk egy közös célért, kitartunk még akkor is, amikor nagyon nehéz, rugalmasan tudunk alkalmazkodni a változó körülményekhez, a hibákból tanulva felállunk az önsajnáltatás helyett, illetve megtanuljuk tisztelni a tapasztaltabb, idősebb társainkat, hallgatunk rájuk, és tanulunk tőlük.

Könnyen belejöttél az irányításba?

Ha az elméletet megtanulod, a rutint már gyorsan megszerzed, hamar úgy érzed, hogy gyakorlott vagy, energikus és fiatal. Ilyenkor jöhetnek a pofonok.

Te is kaptál pofont az elején?

Szerencsére nem sokat, de mindenkinek rá kell jönnie arra, hogy ez a világ egyik legnagyobb felelősséggel járó szakmája, amit minden nap tanulni kell, a figyelmünket pedig egy pillanatra sem fordíthatjuk más felé. Ez a tapasztalás segíti elő, hogy körültekintően, de kellő önbizalommal, így a lehető legkevesebb hibával végezzük el a munkánkat.

Vannak emlékezetes pillanataid olyan szituációkból, amikor nem ment minden a legjobban?

Be kell, hogy valljam, kissé adrenalinfüggő vagyok. Nem szeretem a stresszt, de nem is nagyon tudok nélküle élni. A nyári időszakban sok megterhelő szituáció van, rengeteg a gép, gyakoriak a zivatarok, ilyenkor mindenki belefut egy-két necces pillanatba. Nekem is volt olyan, hogy az időjárási és egyéb körülmények miatt szinte az utolsó pillanatban sikerült megakadályoznom, hogy két gép túlzottan közel kerüljön egymáshoz, ezekre azonban nem kudarcként, hanem sokkal inkább a körülményekhez való alkalmazkodás sikereként kell gondolni.

Emlékszel az első éles helyzetedre?

Tanulóként az elejétől kezdve oktatóval ülünk az irányítópult mögött, a szakszolgálati engedély megszerzése után azonban csak a miénk a felelősség. Érdekes tapasztalat volt elszakadni az oktatótól, sikerélményt ad az embernek, mintha csak egy érmet szerezne, ilyenkor visszaigazolva látja az elmúlt időszak fáradozásait.

Gyermekednek is ajánlanád majd ezt a szakmát?

Ha a gyerek szeretne légiforgalmi irányító lenni, és én is úgy látom, hogy testhezálló szakma lenne számára, mindenképp ajánlani fogom neki. Addig viszont inkább csak megismertetem vele, erőltetni semmiképp sem fogom.