Az idén Dr. Somogyi Rita, a HungaroControl innovációs fejlesztőmérnöke nyerte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület által közösen alapított Közlekedési Innovációs Díjat. A szakértő a műholdas leszállító eljárások hazai regionális repülőtereken való megtervezését és kialakítását támogató projekt létrehozáséért, illetve vezetéséért vehette át a rangos elismerést. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
Mi vonzott a szakmához, miért választottad ezt a hivatást?
A döntés igazából régen megszületett. Kisgyermek koromtól érdekelt a csillagászat és az űrkutatás. Amikor gyerek voltam, mindig kiszaladtam a pécsi családi házunk udvarára, akárhányszor csak egy repülő húzott el felettünk. Aztán egy, a csillagásztáborban megismert barátom révén lehetőségem nyílt közelebbről is szemügyre venni egy repülőteret 16–17 éves koromban. Magyarországon élve reálisabbnak tűnt a légi közlekedéssel foglalkozni, mint az űrkutatással. Na, meg ahogy a mi szakmánkban mondják, „ha egyszer valakit megcsap a kerozingőz, többet nem ereszti el” – hát ez velem is így történt.
Tehát céltudatosan kerültél a pályára. Milyen utat jártál be mielőtt a HungaroControlhoz kerültél?
Igen, célzottan azért is költöztem Budapestre, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanulhassak a közlekedésmérnöki karon. A diploma megszerzése után a Polgári Légiközlekedési Hatóságnál kezdtem dolgozni, néhány évet itt töltöttem, majd ezt követte egy kis kitérő, amikor Luxemburgba költöztünk, és ott fordítóként dolgoztam. Időközben megszülettek a gyermekeim, ekkor jöttünk vissza Magyarországra. Itthon elvégeztem a doktori képzést a Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszéken, 2014. január elsejétől pedig a HungaroControlnál dolgozom.
Örömmel és elhivatottsággal beszélsz a szakmádról. Ezek szerint jó helyen vagy?
Teljes mértékben azt érzem, hogy a helyemen vagyok. Amikor elkezdtem dolgozni, többen is mondták, látják, hogy nagyon szeretem, amit csinálok, de idővel ez az öröm alábbhagy majd. Nos, nálam azóta sem enyhült, a hivatásomnak érzem, amit csinálok, és a hivatásomat élem. Azt gondolom, ha az embernek egy kicsi esélye is van arra, hogy olyan munkát végezzen, amit mélyről jövő hivatásának érez már gyermekkorától fogva, akkor mindenképpen ragadja meg a lehetőséget.
Mesélnél a díjnyertes projektről? Milyen előzmények után valósult meg?
Ez egy európai uniós társfinanszírozással megvalósuló projekt, amely a hazai vidéki repülőtereken meghonosítja a műholdas légiforgalmi navigációt. Ennek bevezetése régóta beszédtéma a légi közlekedésben, de az elmúlt időszakban vált csak igazán lehetségessé, amikor megjelent az EGNOS (European Geostationary Navigation Overlay Service) nevű kiegészítő rendszer, ami megbízhatóbbá teszi a GPS-jelek használatát. Hogy ez miért is fontos? Bizonyára sokunkkal történt már olyan, hogy az autó GPS-e útközben „megbolondult”, és a képernyőn azt láttuk, hogy a rendszer úgy érzékeli, a Dunában vagyunk. Ez a földön nem ad különösebb ijedtségre okot, hiszen körbepillantva meg tudunk győződni arról, valójában hol vagyunk és láthatjuk, hogy nem a vízben. A levegőben azonban – amikor nincs ilyen külső visszaigazolás – a pilóta nem tud szemmel megbizonyosodni arról, hogy a GPS jó helyre teszi-e. Ehhez van szükség az EGNOS rendszerre. A mi eljárásunk azért újszerű, és azért tudjuk biztosan használni a levegőben a műholdas GPS-rendszereket, mert mellette ott van kiegészítésként az EGNOS, ami segít meggyőződni róla, hogy a gép valóban jó helyen van.
Tehát az EGNOS léte hívta életre a műholdas leszállító eljárásokat?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy az EGNOS-nak köszönhetően ezek az eljárások a legkorszerűbb módon – a műholdas alapú függőleges pozícionálást is tartalmazva – tervezhetők és hajthatók végre. Ugyanakkor futott a HungaroControlnál egy BEYOND nevű projekt is, amely az EGNOS alkalmazásával készíthető eljárások hátterét oktatta. Amikor ennek a projektnek a végére értünk, láttuk, hogy európai szinten is egyre nagyobb teret nyer a téma. Megpályázhatók ilyen célra uniós források, illetve minden tudás és technológia rendelkezésre áll, hogy megvalósítsuk. Így hát pályáztunk az Innovációs és Hálózati Projektek Végrehajtó Ügynökségnél, és nyertünk is: 85 százalékos közösségi támogatási összeggel tudtuk elkezdeni a munkát.
Miből áll össze maga a projekt?
Két nagy pillére van. Az egyik az eljárás bevezetése: tíz vidéki repülőtérre tervezték meg a kollégáim azokat a 3D-s útvonalakat, amelyek mentén a repülők biztonságosan földet tudnak érni a GPS-alapú navigáció használatával. Ehhez tudni kell azt is, hogy a repülőtéren milyen a terep, illetve hogy milyen akadályok vannak. Ezután egy független szakértő ellenőrizte a számításokat, nehogy hibát vétsünk. A földi ellenőrzést követte a légi ellenőrzés, ekkor a megrajzolt vonalakat berepülték az erre szakosodott kollégák, megvizsgálva fentről, hogy a térben kitalált vonalak valóban működőképesek-e. Aztán benyújtottuk a hatóságokhoz a térképeket engedélyezésre, ez alapján pedig lehetőség nyílik publikálni őket a HungaroControlnál. A következő hónapokban várjuk az utóbbi projektrész lezárulását.
És mi a másik pillér?
A másik pillér egy régóta elkészült és működő, az előzőekben említettnél egyszerűbb feladatrész. Tíz vidéki helyszínen és a HungaroControlnál kiépült egy olyan szenzorrendszer, amivel a műholdas jeleket vissza tudják ellenőrizni.
Tíz vidéki repülőtéren a GPS lesz az úr
Az év végére hazánk 10 vidéki repülőterén válik elérhetővé a teljesítményalapú navigáció, amely mind a pilóták, mind a légikikötők életét megkönnyíti. Hogy mit is jelent ez az eljárás, hogyan alkalmazható a repülésben, illetve milyen versenytársai vannak a nagyvilágban, megtudhatjuk Dr. Somogyi Ritától, a HungaroControl innovációs fejlesztőmérnökétől.
Milyen előnyei vannak az új rendszernek?
Ezek az eljárások számottevően rugalmasabbá teszik a légi közlekedést, emellett vannak olyan esetek, amikor környezetkímélőbbé is. Ugyanakkor leegyszerűsítik a repülőgépek landolását. Önmagában az, hogy műholdak segítik a pilótákat, nagyobb rugalmasságot biztosít. Jelenleg a nagyobb repülőtereken egy bevált és elterjedt megoldást, az úgynevezett ILS-t (Instrument Landing System, azaz műszeres leszállító rendszer) használják a légikikötők megközelítéséhez és a leszálláshoz. Azt ILS-t egy csúszdaként kell elképzelni, ami a repülőgépet akár a földig le tudja hozni. Ezen a csúszdán, körülbelül 10 kilométer messziről lehet megközelíteni a futópályát. Ha például észak felől érkezünk Budapestre, akkor bizonyos szélirány esetén egy közel negyedórás kitérőt kell tenni délre, hogy a gép ráfordulhasson az egyenes leszállóvonalra. Az új eljárással nem egyetlen egyenes vonal áll rendelkezésre a leszálláshoz, így akár egy zajszennyezett területet is jobban ki lehet kerülni. A szűk keresztmetszet ebben az esetben már a repülőgép teljesítménye és az utasok komfortérzete lesz, nem pedig a leszállítórendszer maga.
Lehet még tovább fejleszteni ezt a projektet?
A technológia teljesen korszerű: 200 láb elhatározási magasságig hozza le a repülőgépeket az irányítórendszer, ezután pedig, 60 méter magasról már a pilótának kell szabad szemmel látnia a futópályát. Jelenleg a legmodernebb technológiával dolgozunk, ennek továbbfejlesztésére a közeljövőben nem látok rációt. Fontosnak tartom még kiemelni, hogy ez a fejlesztés nem jöhetett volna létre a kollégáim rengeteg energiája, szaktudása, valamint a BME Általános és Felsőgeodéziai Tanszékének és a további külsős partnerek segítsége nélkül.
