A toronyirányítás jövője – avagy a mirTWR-ről közérthetőbben

HungaroControl2021. 11. 10.

A magyar légiforgalmi szolgálat négy évvel ezelőtt, 2017. november 14-én helyezte üzembe az úgynevezett Remote Towert, amely helyszíntől független repülőtéri irányítást tesz lehetővé. Ezzel pedig a hasonló méretű légikikötők közül a budapesti a világelső, ahol ezt az innovatív megoldást alkalmazzák. Az előremutató technológiát a HungaroControl egy újabb projekt keretében korszerűsíti, létrehozva ezáltal egy integráltabb rendszert, amely még hatékonyabban szolgálja majd ki a fővárosi nemzetközi repülőtér forgalmát. A részletekről Zsóka Viktorral, a társaság repülőtéri rendszerfejlesztéssel megbízott csapatának vezetőjével beszélgettünk.

A Remote Tower működési engedélyét 2017-ben, a hatósági hitelesítési folyamat lezárása után szerezte meg a HungaroControl. A társaság azóta éles irányításra is alkalmas vészhelyzeti (contingency) központként üzemelteti az Igló utcai székházában létesített távoli toronyirányítási munkatermet. Ugyanakkor már az üzembe helyezést követően világossá vált a szakemberek számára, hogy a repülőtéri forgalom kezelését segítő rendszerek nagyon széttagoltak, ami nehezíti a tornyos irányítók munkáját, mert óriási információmennyiséget kell feldolgozniuk egyszerre. Jelenleg az irányítótoronyban szolgálatot teljesítő kollégák több mint tíz különböző képernyőt figyelnek egyidejűleg, amelyek egy-egy különálló támogatórendszer által közvetített információkat jelenítenek meg. Ráadásul ezek egy része már elavult – hiszen némelyiküket már évtizedek óta használják –, úgynevezett „hagyatékrendszernek” minősülnek, noha időközben átestek kisebb-nagyobb ráncfelvarráson.

A jelenlegi technológiai fejlettségi szint miatt kevésbé indokolt a mostani széttagolt rendszer fenntartása, mivel az adatátviteli sebesség megnövekedése, illetve a számítógépek teljesítményének jelentős javulása lehetővé teszi sokkal integráltabb rendszerek telepítését. A HungaroControl 2017-ben sikeresen pályázott uniós forrásokra a Remote Tower technológiát továbbgondoló mirTWR programmal, aminek köszönhetően megújul a teljes toronyirányítási rendszer. A programot a vállalat több, egymásra épülő projektben valósítja meg.

Új kameraoszlop a budapesti nemzetközi repülőtéren

Az első fejlesztés már realizálódott: kicserélték a földi mozgásellenőrző és -irányító rendszer (A-SMGCS) hardvereit. A második lépcsőben a repülőtér területén mozgó járművek azonosítását és pozíciójuk pontos meghatározását végző rendszert (MLAT) korszerűsítik. Erre azért van szükség, mert a budapesti légikikötő terepviszonyai időközben megváltoztak (új létesítmények épültek), így a felderítő rendszert a módosult környezethez kell igazítani.  Ezzel párhuzamosan hat új kameraoszlopot telepítenek a repülőtér területén, ami a Remote Tower videórendszerének megújítását teszi lehetővé. A HungaroControl egy új toronyirányító szimulátort is beszerez, ezáltal a képzés és a készségfejlesztés hatékonysága is javul, mivel az új eszközzel leképezhető az éles környezet.

Az említett fejlesztések végeredménye az lesz, hogy a toronyirányítók egy letisztultabb kezelőfelületű, integráltabb rendszert használhatnak majd, amely átláthatóbban jeleníti meg a munkavégzéshez szükséges információkat. A földi mozgásellenőrző és irányító infrastruktúra korszerűsítésével kiiktatható több önálló rendszer (vagy azok dedikált kezelőfelülete), mint például a fénytechnikát vezérlő vagy a pályafoglaltságot és navigációs rendszerek állapotát jelző – runway status – panel, mert ezeket beolvasztják egy átfogóbb megoldásba. Ezzel a repülésbiztonság is nő, mivel az információk egy helyen tömörülnek, azokat egy rendszer kezeli, így új támogató és riasztási funkciók is bevezethetők. Ilyen a CMAC, ami azt vizsgálja, hogy a pilóta mennyire követi a toronyirányító utasításait. Ha a légi jármű megmozdul, például hátratoláskor, de korábban arra nem kapott engedélyt, akkor az új rendszer ezt jelezni fogja az irányítónak.

A következő fontos biztonsági elem egy támogató előrejelzési funkció lesz, amelynek a neve CATC. Ez a szakszemélyzet által kiadott utasítások miatt esetlegesen kialakuló konfliktusokra figyelmeztet. Ezzel kiküszöbölhető, hogy egyidőben ugyanarra a futópályára adjanak ki line-up és leszállási engedélyt, mert a riasztási rendszer tájékoztat a repülésbiztonsági esemény valószínűségéről. A légi forgalom folyamatos visszarendeződésével ez a funkció különösen hasznos lesz, mert a legforgalmasabb periódusokban a toronyirányítóknak nagy kihívás úgy ütemezni az érkező és induló járatokat, hogy a futópályák kihasználtsága optimális legyen, ugyanakkor a biztonságot is maximálisan szavatolják. Nem utolsó sorban a repülőgépek földi mozgásának megfelelő tervezésével csökken a károsanyagkibocsátás is, mert a hajtóművek kevesebb ideig járnak a földön.

Látványterv a kényszerhelyzeti központban létesítendő toronyszimulátor irányítópultjairól

A videórendszer, az integrált A-SMGCS és a szimulátor beszerzésére és telepítésére 2020 októberében írt ki közbeszerzési pályázatot a HungaroControl. A szerződést idén októberben írták alá az együttműködő partnerekkel. A megvalósítási ütemterv szerint 2022 februárjáig a gyártókkal való egyeztetés zajlik, majd tavaszra elkezdődik a különböző rendszerek telepítése és tesztelése, valamint a szimulátor üzembe helyezése. A cél az, hogy 2023 végétől, de legkésőbb 2024 elejétől az irányítók már a székházban kialakított Remote Towerből kezeljék a budapesti nemzetközi légikikötő forgalmát, míg a mostani kényszerhelyzeti központban a toronyszolgálat számára is kialakítsák a vészhelyzeti és oktatóközpontot.

   

Cimkék:

Kategóriák: