Mesterséges intelligencia a légiforgalom-irányításban – a Virtual Pseudo Pilot Platform

HungaroControl2020. 04. 15.

A légiforgalmi irányítók már a képzés elejétől és pályájuk során végig olyan szimulációs feladatokban vesznek részt, amelyek kezdetben a tanulást, rutinszerzést segítik, a későbbiekben pedig a tapasztalatok megerősítésére, tréningezésére szolgálnak. E gyakorlatok állandó biztosítása a HungaroControl számára kiemelt anyagi, és főként emberi erőforrást jelentett, ezért a házon belül felmerülő igényekre válaszul megalkották a Virtual Pseudo Pilot programot, amely nemzetközi szinten is óriási újításnak számít.

A szimulációs gyakorlatok elengedhetetlenek egy olyan szakmában, ahol az ember életek sokaságának biztonságáért felel. E tréningek, oktatások során az aktív légiforgalmi irányítók, illetve a hallgatók a valódi irányítóteremhez hasonló körülmények között, tehát radartérképet és meteorológiai adatokat is feldolgozva gyakorolnak. Az egyenletből azonban ilyenkor hiányzik az egyik legfontosabb szereplő: a pilóta. A repülőgép személyzetének szerepét a szimulációk során az úgynevezett „álpilóták” töltik be azért, hogy az irányítók minél életszerűbb környezetben láthassák el a feladatukat. A gyakorlat így valóban hiteles, de az álpilóták toborzása, leszerződtetése és foglalkoztatása a léginavigációs vállalatok számára igen nagy terhet jelenthet.

Erre nyújt majd megoldást a HungaroControl szakmai fejlesztési osztályának ötlete, a szoftveres álpilóta, vagyis a Virtual Pseudo Pilot Platform.

Az új megoldás alapja a hangfelismerés, amelynek segítségével a virtuális álpilóta hang alapján írott szöveget kreál, a beépített pilótalogika alapján értelmezi és végrehajtja az utasítást, az írott szöveget pedig hanggá alakítva visszajelez az irányítónak.

Az álpilóta működéséhez azonban a hangfelismerésen túl sokkal többre van szükség: egy saját fejlesztésű, a világon egyedülálló algoritmusra, amely a pilóták logikájának elvén működik. Álpilótánk ezáltal el tudja dönteni, hogy adott szituációban mit kell válaszolnia, érthetetlen kérdés esetén képes a visszakérdezésre, ha pedig nem végrehajtható utasításokat kap, erről visszajelzést ad az irányítónak.

„Nemzetközi szinten vannak már kísérletek a hangfelismerés felhasználására a repülés-irányításban, de egyelőre más ország nem hozott megoldást az álpilóták kérdésére. A szoftver jelenleg tesztelés alatt áll, a prototípus várhatóan az év végére készülhet el” – mondta Horváth Krisztina, a HungaroControl kutatás-fejlesztési csoportvezetője. „A program egyelőre nem tudja egy az egyben kiváltani az álpikótákat, de általa több – a jelenlegi terveink szerint négy – szoftveres pilótára, azaz 4 tréningalanyra mindössze egy álpilóta jut, ami igen nagy előrelépésnek számít. A termék további fejlesztését pedig már most tervezzük” – tette hozzá Krisztina.

Az álpilóta nagyon élethű lesz, hiszen úgy alakították ki, hogy egyrészt különböző akcentusokon is meg tud szólalni, másrészt pedig időnként háttérzajt, recsegést is adhat a beszédhez.

Ennek lényege, hogy a valósághoz minél közelebb álló képet kapjanak a szimulációs gyakorlaton résztvevők, hiszen a való életben sem tökéletesen hangszigetelt helyiségekben beszélnek egymással a tökéletes angol kiejtéssel rendelkező pilóták és irányítók.

A HungaroControl kutatás-fejlesztési csoportja a virtuális álpilóta mellett rengeteg újításon dolgozik. Ezek a megoldások gyakran a mesterséges intelligencia felhasználásán alapszanak, így várhatóan hasonlóan nagy mérföldkövet jelentenek majd a repülés-irányításban és -biztonságban. Egy ilyen aktuális projekt például a 3D airport visualization, a korlátozott látási viszonyok esetén (pl. homokvihar, hóesés, köd) hasznosítható ködszűrő szoftver, valamint a mesterséges intelligencia működtetéséhez szükséges felfoghatatlan mennyiségű adatállomány megfelelő formátumba szervezése. Utóbbi többek között a légi járatokkal kapcsolatos információk előrejelzését is segítheti a jövőben, így a jelenleginél sokkal pontosabban előrejelezhető  lesz, hogy egy adott repülőgép mikor száll le, vagy éppen mikor indul el.

Cimkék:

Kategóriák: