Mire szolgálnak a kalibráló repülések?

HungaroControl2021. 10. 26.

A légiforgalmi irányításban földi telepítésű navigációs rendszereket használnak, amelyek tökéletes működése repülésbiztonsági szempontból kulcskérdés. Éppen ezért folyamatosan ellenőrzik ezeket a szakemberek úgynevezett kalibráló repülések segítségével. E tevékenységről – amely már első hallásra izgalmasnak tűnhet – Bányász Imrét, a HungaroControl útvonal-navigációs és rádiókommunikációs csoportvezetőjét kérdeztük.

Számos iparágban kötelező a mérőműszerek időszakos kalibrálása, hogy azok minden esetben pontos értékeket mutassanak. Nincs ez másképpen a légi navigációs rendszerek esetében sem. A HungaroControl összesen kilenc, úgynevezett VOR és DME rendszerű navigációs állomást üzemeltet az ország különböző pontjain. A helyszíneket évtizedekkel ezelőtt jelölték ki, amikor a magyar légtérben még légifolyósókban közlekedtek a repülőgépek. Mindez mára megváltozott (ahogy arról egy korábbi blogbejegyzésünkben is írtunk), de az ország lefedettsége teljes, így nem kellett új eszközöket telepíteni.

Az állomásokon található berendezések különböző jeleket sugároznak, amiket a légi járművek fedélzeti műszerei vesznek és dolgoznak fel. Az így kinyert adatok a járatok biztonságos navigációjához és landolásához elengedhetetlenek.

A magyar légiforgalmi szolgálat jogszabályi kötelezettsége, hogy évente egyszer kalibrálja, azaz hitelesítse ezeket a berendezéseket.

A kalibráló repülések során azt mérik, hogy a sugárzott jelek paraméterei – jelerősségük, irányszögük stb. – megfelelnek-e a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) által meghatározott értékeknek, amelyektől nem szabad eltérni.

Nem csak a navigációs rendszereket kell kalibrálni, hanem a rádió- és radarállomásokat is. Az előbbiek esetében a vételkörzetet, míg az utóbbiaknál a fedésterületet és pontosságot ellenőrzik a telepítés során. A rádió- és radarállomások telepítésekor légi ellenőrzés segítségével validálják a hatótávolságra vonatkozó elméleti számításokat.

Mérőberendezés a SMATSA kalibráló gépének fedélzetén

A kalibráló repüléseket egy erre a célra kialakított, mérőlaborral felszerelt kisgéppel végzik, amely az állomások körül repülve méri az adójeleket, így megállapítható, hogy azok paraméterei megfelelnek-e a szabványokban előírt határértékeknek. Jelenleg a HungaroControl számára ezeket a műveleteket a Szerb Légiforgalmi Irányító Szolgálat (SMATSA) végzi.

A navigációs rendszerek pontos működését alapvetően két tényező befolyásolja: a környezeti hatások és az elöregedés miatti elállítódások. Az előbbi alatt elsősorban az állomások környékén található növényzetet és az épületeket kell érteni, amelyek megzavarhatják az adójeleket, megváltoztatva azok paramétereit. Az ICAO-nak szigorú előírásai vannak arra vonatkozóan, hogy a navigációs állomások környezetében mekkora sugarú körben nem lehet fákat telepíteni vagy épületeket felhúzni. Elöregedésből fakadó pontatlanságok minden műszaki eszköznél jelentkeznek bizonyos idő elteltével, így azok elkerülhetetlenek, kiküszöbölhetetlenek. Megfelelő karbantartással és folyamatos ellenőrzéssel azonban szavatolható, hogy a berendezések minden pillanatban megfelelően működjenek. A kalibráló repülések pedig abban segítenek, hogy időben észleljék és elhárítsák az esetleges problémákat.

Egyébként a korszerű navigációs eszközök megbízhatóbbak a régebieknél és élettartamuk is hosszabb. Korábban jóval gyakrabban, negyedévente kellett hitelesítő repüléseket végezni, míg napjainkban elég évente egyszer. A megfelelő működés szavatolásában megoszlik a gyártók és az üzemeltetők felelőssége. Az előbbiek garantálják, hogy az üzembehelyezéskor a berendezések megfelelnek az ICAO előírásainak, de a továbbiakban az üzemeltetők felelnek azért, hogy ez így is maradjon a teljes élettartam alatt.

Cimkék:

Kategóriák: