A repülési szabályok és a légi forgalmi irányítás logikája ötleteket adhat az önvezető autók közlekedésének napjainkban formálódó megoldásaihoz. Könnyen lehet, hogy a jövő okos és autonóm járművek által dominált közúti forgalma számára a légi közlekedés szolgál majd a legbiztosabb modellül. De mit is tanulhat az egyik a másiktól? Erre keressük a választ jelen cikkünkben.
A mai közúti közlekedésben szinte minden az emberi tényezőn múlik – tehát a sofőr döntésein, rutinján, kockázatvállalásán. A jövőben az említett humán tényezők rovására írható kockázatok jó részét megszüntethetik, illetve a hibákat kiküszöbölhetik a megfelelő algoritmus szerint működő számítógépek. Ezt vetítik előre a korszerű autókba beépített biztonságnövelő rendszerek (a holttér-figyelés, az automatikus sebességtartó megoldás, és még hosszasan sorolhatnánk), de az útvonaltervezők használata során szerzett tapasztalatok is: az autósok által közkedvelt navigációs szoftverek ugyanis már a várható forgalmi helyzeteket is figyelembe veszik, így a lehető legoptimálisabb közlekedési útvonalakat javasolják a célunk eléréséhez. Az autózás ilyen szempontból kezd hasonlítani a repülésre: a gépkocsivezetők az útvonaltervezőbe írják be úticéljukat, a pilóták úgynevezett repülési terveket adnak le a légi navigációs szolgálatoknak. Az autósok (többnyire) hallgatnak a navigációs szoftver utasításaira, ahogy a pilóták is végrehajtják a légi forgalmi szolgálatoktól kapott utasításokat (ritka kivétel, amikor nem).
Ma minden autós önállóan „navigál”, azaz saját képességeire utalva vesz részt a közúti forgalomban, akárcsak a repülőgépek pilótái a repülés hajnalán. Ugyanakkor a légi közlekedésben nagyon hamar világossá vált, hogy a forgalom dinamikus képét ismerő külső szemlélő (és beavatkozó) nélkül nem működik biztonságosan és hatékonyan a rendszer. Ezért hozták létre a légi forgalmi szolgálatokat. A forgalmat figyelő rendszerek már a közúti közlekedésben – elsősorban a városokban – is jelen vannak, ám ezek nem egyedileg segítik a járművek mozgását, hanem meghatározott körzetek forgalmi áramlását „tartják szemmel”, és igyekeznek szabályozni. A légi forgalmi szolgáltatásban viszont az egyes szereplőkre koncentrálódik az irányítás, ezzel biztosítva a repülőgépek nagy tömegének biztonságos áramlását és az áteresztő kapacitás optimális kihasználását.
A jövőben elképzelhető, hogy – a hatékonyabb közlekedés érdekében – az önvezető járművek is a távolról kapott forgalmi információk/utasítások alapján szabályozzák majd mozgásukat, ahogyan ez ma a légi közlekedésben napi gyakorlat. Bár a légiforgalom-menedzsment még főleg emberi döntéseken és interakciókon keresztül valósul meg, de a szigorú szabályok alkalmazásával és betartásával, valamint a számítástechnikai támogatás segítségével egy nagyon magas biztonsági szintet és folyamatos haladást garantál a légi közlekedés résztvevőinek.
Annyi bizonyos, hogy a légi közlekedési modell tapasztalatainak hasznosításával az önvezető gépjárművek akár dugó nélkül, zöldhullámokon át, balesetmentesen közlekedhetnek majd, úgy, hogy a közutakon elhelyezett különböző szenzorok és maguk a járművek kommunikálnak központi egységekkel. Ezek az egységek pedig a beérkező adatok feldolgozása után megfelelő utasításokkal irányíthatják a járműveket, hasonlóan ahhoz, ahogyan most a légi forgalmi irányítók kezelik a rájuk bízott forgalmat. Egy másik vízió szerint a számítástechnikai kapacitások növekedésével éppen az autonómia fog előtérbe kerülni és minden döntés a végpontokon születik meg egy átfogó forgalmi helyzetkép ismeretében. Viszont ez a megoldás is feltételez egy központi információbegyűjtő és -elosztó funkciót, ami most a repülésben egy-egy légi forgalmi irányítóközpont adatfeldolgozó tevékenységéhez hasonlítható.
A légi közlekedésben a felkészült pilóták és légi forgalmi szakemberek, valamint a biztonsági technológiák szavatolják a gördülékeny, eseménymentes forgalmat. Ezzel szemben a közúton – jelenleg – a sofőr önmagára és a többi forgalomban résztvevő képességeire, szabálykövetésére hagyatkozhat. Ez utóbbi kettőre nincs is befolyása, tehát bizonytalansági faktorokkal is számolnia kell a közlekedése során.
Ahogyan arra az imént is utaltunk, a biztonságos közlekedés egyik alapfeltétele a szabályok ismerete és követése. A közúti balesetek többsége ugyanis a szabályok be nem tartása miatt következik be. Ez ugyanúgy igaz a légi közlekedésre is. Egy korábbi cikkünkben bemutattuk, hogy egy-egy légi közlekedési eseményt jellemzően számos kisebb súlyú tényező együttes hatása idéz elő. E kijelentés nagy valószínűséggel igaz a közúti balesetekre is. Ezek mind olyan tényezők, amelyek külön-külön, nap mint nap megtörténhetnek és meg is történnek velünk bármiféle káros következmény nélkül, sajátos együttállásuk azonban képes katasztrófát okozni.
Mitől lesz biztonságos a légi közlekedés?
Amikor repülőgéppel utazunk, nem is gondolnánk, mennyi ember, hányféle szakterület összehangolt munkája szükséges ahhoz, hogy biztonságban megérkezzünk úticélunkhoz. Arról, hogy mit jelent a biztonság a repülésben és a légiforgalmi irányításban, Kurucz Mihályt, a HungaroControl repülésbiztonsági, minőségirányítási és belső ellenőrzési igazgatóját kérdeztük. Kezdjük az alapoknál, hogy könnyű legyen megérteni, mit is értünk a repülésben „biztonság” alatt.
A repülés szabályai közül sokat „vérrel írtak”, így betartásuk nem is annyira szabálysértési, mintsem élet-halál kérdés, a szó legszorosabb értelmében. A légi közlekedésben tehát a szabályok be nem tartása meg nem engedett kockázat. Ez garantálja ugyanis azt, hogy a repülőgépek soha sem kerülnek veszélyesen közel egymáshoz, tehát biztonságosan közlekednek.
A szabálykövetés a légi közlekedés mindennapi működésének alapvető eleme. Ugyanakkor az irányítók érezhetik úgy, hogy egy adott helyzetben a szabályok megkötik a kezüket, és adódna egy hatékonyabbnak látszó megoldás az adott forgalmi helyzetre. A légi forgalmi szolgáltatásban az ilyen helyzeteket a légi forgalmi irányító munkatársak jelzik a repülésbiztonsági szakembereknek, akik elvégzik a szükséges kockázatelemzést, és amennyiben az új megoldás nem növeli a rendszerben lévő kockázatot, módosulhat egy-egy szabály vagy eljárás.
Hogy mit is jelent a kockázatelemzés, azt egy egyszerű közúti példával illusztrálhatjuk: a légi közlekedés résztvevői csak olyan előzésbe mennek bele, amelynek nem kétséges az eredménye, nem kell hozzá szerencse, és nem követeli meg a többi forgalmi partnertől, hogy nem tervezett manővereket hajtsanak végre.
A repülési kultúra szerves része a felkészültség: a légi közlekedés szereplőinek kézzel fogható, bármikor előhívható, biztos alapokon nyugvó tudásra van szüksége. Íratlan, mindazonáltal általánosnak tekinthető szabály, hogy a földön ötösre értékelhető tudást az ember a levegőben már csak 3-as osztályzatra tudja felidézni, vészhelyzetben pedig jó, ha 2-es szinten képes előhívni. A tapasztalatok tehát továbbra is arra sarkallnak mindnyájunkat, hogy amíg a döntések rajtunk, embereken múlnak, jó, vagyis a biztonságot garantáló döntéseket csakis biztos tudás és kellő felkészültség birtokában hozhatunk a levegőben és az utakon egyaránt.