Hírarchívum

Tíz vidéki repülőtéren a GPS lesz az úr

Az év végére hazánk 10 vidéki repülőterén válik elérhetővé a teljesítményalapú navigáció, amely mind a pilóták, mind a légikikötők életét megkönnyíti. Hogy mit is jelent ez az eljárás, hogyan alkalmazható a repülésben, illetve milyen versenytársai vannak a nagyvilágban, megtudhatjuk Dr. Somogyi Ritától, a HungaroControl innovációs fejlesztőmérnökétől. Régebben csak műszeralapú eljárások léteztek a repülők leszállásának segítésére, …

Innováció2020. 05. 08.

Faültetéssel a fenntarthatóságért

A HungaroControl fenntarthatósági kezdeményezései egyikeként karbonsemlegessé tette legnagyobb éves rendezvényét. Az eseményhez kapcsolódó kibocsátást a legapróbb részletekig kiszámolták, mint ahogyan azt is, hogy a környezeti terhelés hány fa ültetésével kompenzálható. Nemcsak a HungaroControl, de a dolgozói számára is kiemelten fontos a környezettudatosság. Egy céges belső felmérés alapján tízből kilenc kolléga a cég mindennapos működésében is …

Társadalmi felelősségvállalás2020. 05. 01.

Régi technológia újjáéledésével lesz még biztonságosabb a légiközlekedés

A légiforgalmi irányítás hajnalán használt rádió-iránymérők elvén működik a HungaroControl egyik legújabb fejlesztése, amely jövőre léphet éles üzembe. A Radio Direction Finder megoldásnak köszönhetően lehetővé válik a repülőgépek hatékonyabb és még biztonságosabb irányítása. Ahogy az a laikusok számára is ismert, a repülőgépek helyzetét a radarok által közölt adatok alapján megjelenített monitorképeken követik a légiforgalmi irányítók. …

Navigátor2020. 04. 24.

Százból egy – avagy kiből lehet légiforgalmi irányító

A jó tanulmányi eredmény rengeteg szakma kitanulásának előfeltétele, a légiforgalmi irányításban azonban ennél sokkal többre van szükség. Az irányítóknak olyan készségekkel kell rendelkezniük, amelyek meglétét mindennapi körülmények között szinte lehetetlen biztosan megállapítani. A szakma iránt érdeklődők nagy százaléka tehát nincs tisztában saját adottságaival, így félve, vagy inkább egyáltalán nem is jelentkeznek álmaik lehetőségére, pedig van …

HC Life2020. 04. 15.

Gyermekeket segítenek az új életre kelő számítógépek

Közhely, hogy az informatika ma már megkerülhetetlen szereplője életünknek, és az oktatásban is mind nagyobb előnyt, illetve hátrányt jelent az ilyen eszközök megléte vagy hiánya. Mégis előfordul, hogy egy-egy intézmény nem rendelkezik elegendő vagy megfelelő minőségű számítástechnikai eszközzel, ami negatív hatással lehet fejlődésükre, oktatásukra is. A HungaroControl erre a helyzetre reagálva az elmúlt években több …

Társadalmi felelősségvállalás2020. 04. 15.

Mesterséges intelligencia a légiforgalom-irányításban – a Virtual Pseudo Pilot Platform

A légiforgalmi irányítók már a képzés elejétől és pályájuk során végig olyan szimulációs feladatokban vesznek részt, amelyek kezdetben a tanulást, rutinszerzést segítik, a későbbiekben pedig a tapasztalatok megerősítésére, tréningezésére szolgálnak. E gyakorlatok állandó biztosítása a HungaroControl számára kiemelt anyagi, és főként emberi erőforrást jelentett, ezért a házon belül felmerülő igényekre válaszul megalkották a Virtual Pseudo …

Innováció2020. 04. 15.

A szabásmintától a szabad légtérhasználatig

A légiforgalmi irányítás szinte egyidőben jelent meg a repüléssel, az idő múlásával egyre inkább szükségessé vált ugyanis a pilóták támogatása, hogy biztonsággal találják meg célállomásukat. A pilóták kezdetben a látásukra támaszkodtak, vagyis az alattuk lévő tájat vizsgálva tájékozódtak. Ezt követően az úgynevezett rádiónavigációs eszközök, vagyis a földön telepített rádiós irányadók jele alapján határozták meg helyzetüket, …

Navigátor2020. 04. 15.