Legfrissebb híreink

Repülésbiztonság minden szinten – több mint 10 éve támogatja a HungaroControl a Hortobágyi Madárkórházat

Egy híján százhúsz éve ünnepeljük május 10-én a madarak és fák napját. A kezdeményezés Chernel István ornitológus nevéhez fűződik, a célja pedig már a kezdetektől az, hogy felhívja a társadalom figyelmét a környezetvédelem, ezen belül a madarak védelmének fontosságára. Ebből az alkalomból a Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány munkáját mutatjuk be, amelyet immár több mint …

Társadalmi felelősségvállalás2021. 05. 10.

Légtérkisokos a HungaroControl Podcastban

A légi járművek – mindannyiunk biztonsága érdekében – szigorú szabályok szerint közlekedhetnek. Az előírások a repülés magasságától és az eszközök típusától függően jelentősen eltérnek, a légtérszerkezet pedig az aktuális igényeknek megfelelően, dinamikusan változik. A HungaroControl Podcast adásából kiderül, hogy pontosan milyen feltételekkel repülhetnek Magyarország légterében a kisgépek, az utasszállítók, a katonai légi járművek vagy éppen …

Podcast2021. 05. 03.

Hófehér kupola a Bakony csúcsán – különleges radart rejt a Kőris-hegy

Turisztikai látványosságnak sem utolsó a Bakony legmagasabb pontján, a Kőris-hegyen található gömbkupola, amely koronaként fénylik a csúcsot körülölelő kőriserdő felett. A különleges objektum 1975-ben épült, korántsem idegenforgalmi célból, ugyanis ez Magyarország egyik távolkörzeti radarállomása, amely a polgári légtér ellenőrzését teszi lehetővé. A múlt század hetvenes éveiben jelentősen növekedni kezdett a polgári repülések száma, ez pedig …

Navigátor2021. 04. 26.

Mi köze a svájci sajtnak a repülésbiztonsághoz?

A repülésbiztonsági és minőségirányítási rendszerek működtetésének nagy jelentősége van a légi navigációban, hiszen a légiforgalmi szolgálatok, köztük a HungaroControl szakemberei is a hét minden napján és a nap huszonnégy órájában a járatok és utasaik biztonságáért dolgoznak. A biztonság megteremtését és fenntartását ösztönző szemléletnek a teljes céges kultúrát át kell hatnia. S hogy mégis hogyan lehetséges …

Podcast2021. 04. 19.

Rendszerek a légiforgalmi irányítás szolgálatában – a rövid távú konfliktusriasztás

Több bejegyzésben foglalkoztunk már a légiforgalmi irányítók munkájával, bemutattuk azokat a kompetenciákat, amelyek megléte nélkülözhetetlen e hivatáshoz. Kevesebb szó esett a légi navigációban mára nélkülözhetetlen műszaki megoldásokról, köztük a riasztási rendszerekről. Heisig Andrással, a HungaroControl MATIAS csoportvezetőjével a társaság által is alkalmazott radaralapú figyelmeztető funkcióról, a Short-term Conflict Alert-ről beszélgettünk. Amint azt az olvasóink bizonyára …

Navigátor2021. 04. 10.

Pandémia pilótaszemmel

A HungaroControl Podcast előző két epizódjában a koronavírus-válság légi közlekedésre gyakorolt hatásairól beszélgettünk – iparági szemlénket egy pilóta beszámolójával folytatjuk. Pajor Dávid neve bizonyára ismerősen cseng a repülés iránt érdeklődők körében. Munkája során szerzett élményeiről rendszeresen beszámol Instagram-oldalán. Dávid kilenc éve dolgozik a légi közlekedésben – hat éven át légiutas-kísérőként, 2018-tól pedig közforgalmi pilótaként teljesít …

Podcast2021. 04. 06.

A menetrend lelke: a repülőtéri résidő

A résidő (slot) kifejezést sokszor hallhatják az utasok a repüléseik során, azt viszont talán kevesebben tudják, miként befolyásolja a menetrendek alakulását az úgynevezett repülőtéri résidő. Ugyanígy azt is, hogy mi köze van a járványidőszak kezdetén közlekedő fantomjáratok megjelenéséhez. Veresné Baksa Erzsébet, a HungaroControl koordinációs csoportvezetője segít nekünk eligazodni ezekben a kérdésekben. A repülési szaknyelvben kétféle …

Navigátor2021. 03. 29.

Kihívások pandémia idején: hogyan tarthatók fenn a légiforgalmi irányítók képességei?

Bár a világjárvány hatására sosem látott mélypontra került a légi forgalom, az irányítók munkája ma is kulcsfontosságú a koronavírus elleni védekezésben. Nekik köszönhető, hogy a fontos egészségügyi szállítmányok, védőoltások biztonságban megérkeznek Magyarországra. Az elhúzódó járványhelyzet ugyanakkor számukra is komoly pszichikai terhelést jelent, ez pedig új kihívásokat tartogat a szervezetfejlesztő, munkapszichológus szakemberek számára is. A HungaroControl …

Podcast2021. 03. 22.

Fónia – a repülés és a biztonság anyanyelve

Létezik egy nyelv, amit – nemzetiségtől függetlenül – a világon szinte mindenhol ugyanúgy beszélnek a használói. Egy nyelv, amely sallangoktól mentes, kizárólag a lényegre szorítkozik. Éppen azért jött létre, hogy megelőzze a félreértéseket, amelyek a repülésben akár végzetesek is lehetnek.  Az angolon alapuló, néhány száz szóból álló fónia sok évtizeddel ezelőtt szerveződött önálló „nyelvvé” a …

Navigátor2021. 03. 15.

Szepessy Kornél: „Az iparági pozíciónkat nem szeretnénk a válság miatt elveszíteni”

A pandémia a turizmus mellett a légi közlekedésben éreztette leginkább a hatását. A járványügyi intézkedések következtében a forgalom 2020 márciusától drámai mértékben visszaesett és a légi navigációs szolgálatoknak korábban nem látott kihívásokkal kellett szembenézniük. A légi közlekedés nehéz helyzetéről szóló tudósításokban a légiforgalmi szolgálatok problémái legtöbbször a háttérbe szorulnak. A szolgáltatást és a repülésbiztonságot ugyanakkor …

Podcast2021. 03. 08.